Bolti ár: 1600 Ft
Kedvezményes ár: 1200Ft

Ízelítő a könyvből


Heri Kókler megdörzsölte a szemét. Aztán a másikat is. A barátai, a kilencesikrek, Hermelin, Krampusz Dupladurr igazgató bácsi, valamint Keresztapja, Black Jack ugyanígy cselekedett. 

Ki ne hagyjuk persze Szado Mazsit, a remekbe szabott, genetikailag módosított szerencsemalacot, aki a szájában rágcsált, mindenfajta körülmények közepette szerencsét hozó, elmaradhatatlanul hozzá tartozó négylevelű lóheréjét most éppen félrenyelte, és rövid köhögőroham után csak annyit mondott, hogy: Úíííí.

Látható, hogy a rendkívüli stresszhatás következtében kitört belőle az állat.

Heri eltátotta a száját.

A barátai is így tettek. 

Persze a saját szájukkal.

– Az ördögbe! – hörögte Black Jack, és idegesen pillantott Krampusz Dupladurr professzorra, a Rokforti Kedvesnővér- és Varázslópalánta Dugvány Előállító Szagiskola igazgatójára, aki meglehetősen sápadtnak tűnt.

Heri Kókler megragadta Hermelint, mert érezte, hogy a lány annyira remeg mellette, hogy mindjárt magától szétesik, atomjaira hullik, és elszórja a szél a molekuláit a mezőn, ahol most éppen mindannyian álltak.

És féltek!

Fószer, a híres egyiptomi feltaláló, aki elsőként megalkotta az időgépet, valamint létrehozta az ismert világmindenség legpusztítóbb fegyverét, a Fáraó Átkát, de később emberbarát módon segített is azt elpusztítani, aggodalmasan pillantott körbe.

– Azt hiszem, talán aprócskát tévedtem a téridő-koordináták megadásakor – szabadkozott a nagy tudós, aki igazából kicsi volt, mint a legtöbb nagy tudós.

Ez volt ám az igazi paradoxon, nem pedig az idő rövid története, mint ahogy azt egyes tudósok tévesen feltételezték.

– Nem, barátom! – mondta Dupladurr professzor kissé remegő hangon. – Nem tévedtél! Ide kellett jönnünk, méghozzá pontosan ebbe a téridőbe. De valami történt. Nem tudom, mi, de úgy éljek, hogy hamarosan ki fogom deríteni.

 – Ez itt nem lehet Rokfort! – hebegte Black Jack, az ártatlan tömeggyilkos és félelmetes szerencsejátékos, aki most a fejét rázta. 

– Pedig az! – mondta Szado Mazsi, akit a barátai előszeretettel hívtak Malackának, noha másfél tonnás kis teste ezt egyáltalán nem indokolta. 

– Ott van az iskolánk! – suttogta Controlles teljesen feleslegesen, hiszen ezt a tudomány számára épített varázslatos objektumot mindenki azonnal felismerte.

– Úgy érzem, rossz helyen vagyunk, rossz időben! – mondta kiszáradó szájjal Black Jack, és idegesen pillantott maga elé, utána meg a háta mögé.

– Igazat kell adjak neked, barátom! – mondta Krampusz Dupladurr professzor, és ő is egy pillanatra hátra nézett a bal válla felett.

Utána a jobb válla felett is megtette, de onnan is szinte ugyanezt látta. A mező, ahol eddig álltak, szépen zöldellt, fű nőtt rajta, vadvirágok és ibolya is persze, ami egy ilyen mezőn elengedhetetlenül szükségesnek látszott. Ez a mező ugyanis nem egy akármilyen, bárhol megtalálható, ócska kis mezei mező, hanem egy harcmező volt, ahol az ibolya rendkívüli jelentőséggel bírt. 

Ugyanis a harc közben fűbe harapottak számára kötelező jelleggel ott kellett lennie jónéhány ibolyának, hogy a fűbe harapás után, a harcot követő rövid gyásszertartás befejeztével, minden elhantolt delikvens előírásos módon, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva, alulról tudja szogolni az ibolyát.

De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a harcmező mindkét végén milliónyi állig felfegyverzett harcos állt. 

Ha ezt géppel összeadjuk, akkor az bizony már kétmilliónyi, állig felfegyverzett harcost jelentett, ami már fenyegető árnyékként vetítette előre, hogy itt hamarosan minden képzeletet felülmúló öldöklés, tömeges emberhalál, mészárlás és további rettenet fog kibontakozni. Meg vérontás! Utóbbinak különösen az asztrális létsíkon várakozó, nagy számú denevércsapat örült nagyon. 

Az egyik hatalmas hadsereg Rokfort falai köré vont gyűrűt, a másik viszont láthatóan arra készült, hogy elfoglalja a patinás jellegű, műemléki jelentőséggel is bíró, felbecsülhetetlen eszmei értékkel rendelkező épületegyüttest. Rövid távú terveik között szerepelt továbbá, hogy az elfoglalást követően az ott található, ellenállást tanusító fegyvereseket és a nem fegyvereseket is kardélre hányják, az erődítményt lerombolják, a mágikus kegytárgyakat elhurcolják. És miután már senki és semmi nem állhatta volna útjukat, feltett szándékuk volt, hogy az egész világot lerohanják és elpusztítsanak benne minden élőt. 

Pokoli terv volt, ami nem is csoda, hiszen maga a Sötétség Fejedelme találta ki. Miután látta, hogy legfőbb csatlósa, a gonosz Gigawatt Voltmárvolt terve nem járt sikerrel, vagyis nem volt képes újra testet ölteni a Földön, és ezáltal képtelen volt fekete ura nevében a továbbiakban kegyetlenkedni, gonoszkodni, a  gonosz bukott angyal elérkezettnek látta az időt, hogy cselekedjen. Méghozzá saját maga!

A harcosok láthatóan hallatlanul elszántak voltak. Testükön páncél csillogott, a kezükben fegyvereket markoltak, varázspálcákat lengettek vagy kiegyenesített kaszákat szorongattak, amelyek már az első látásra is roppant balesetveszélyes eszköznek tűntek, hát még második látásra, de a háborúban ez egyáltalán nem számított. Rokfort védői, mert ők voltak azok, nem pedig traktorral tüntető parasztok, a földkerekség legkiválóbb harcosai voltak, mágusok, varázslók, boszorkák és a velük szimpatizáló egyszerű emberek, professzorok, atomfizikusok, igazságügyi szakértők és két miniszterelnök is, de utóbbiak tévedésből keveredtek ide. Nekik igazából a másik táborban, a gonosz erői között lett volna a helyük, de valami érthetetlen adminisztrációs hiba miatt ide kerültek.

A védők szemében elszántság tükröződött, kivéve a két miniszterelnököt. Az ő szemükben pénzsóvárság és hatalomvágy izzott, mint minden politikusnak, ami ennyi jó ember között nem volt valami szép látvány. De nem sokáig rontották itt a levegőt a gazok, mert a nép fiai, talán éppen egy egyszerű sebészprofesszor, szépen beleültette a két miniszterelnököt egy katapultba, és átlőtte a rohadékokat a másik táborba, ahol a gonosz erői ordítottak torkuk szakadtából, mert a fejükre esett az eső mellett két miniszterelnök is, ami egyáltalán nem volt mindennapi dolog még ebben a történetben sem.

Igen, ők voltak a gonosz birodalmának, a Pokol urának, a bukott angyalnak, a Sátánnak a haderői. Igazi pokolfajzatok voltak, zombik, élőhalottak, vámpírok, testet öltött démonok, szellentő szellemek, és mind közül a legborzasztóbbak, a pályát téveszett pedagógusok, akik hihetetlenül, sőt döbbenetesen sokan voltak, és szívből gyűlölték a gyerekeket. Rengetegen voltak ezek a pokolfajzatok, a szemükben gyűlölet izzott, főleg a gyerekek iránt, akiket régebben tanítaniuk kellett, mielőtt sötét lelkük a Pokolra szállt. De a felnőtteket sem szerették, csak nyárson, jól átsütve, kevés zöldkörettel. Vagy éppen anélkül, angolosan és véresen, mint amilyenek a manapság annyira népszerű, gyerekeknek írt, személyiségfejlődési zavarokat okozó, valamint az éjszakai bevizelést elősegítő, trendi történetek is voltak.

A Pokol Seregének rettenetes teremtményei és Rokfort hős védői, az igazság dicső bajnokai között félúton, a harcmező kellős közepén ott toporgott Heri Kókler és megannyi barátja. Nevüket ebben a nehéz pillanatban, amikor a két tábor dühödt ordítozással egymásnak rontott, még felsorolni is idegfeszítően hosszadalmas lett volna.